Természetes, tehát drága? – Tévhitek a natúrkozmetikumokról – 2. rész

Korábbi cikkünkben már összegyűjtöttünk néhány, a natúr kozmetikumokkal kapcsolatos tévhitet, melyekkel gyakran találkozhatunk. Láttuk, hogy csak azért, mert valami természetes, még nem feltétlenül jó, hogy a natúr kozmetikai termékek lehetnek éppolyan hatásosak – sőt! –, mint a mesterséges összetevőkből készítettek, de azt is, hogy mindezek a szerek komoly szaktudást igényelnek, így többek puszta diy kencéknél.

Ám a tévhitek sora itt még közel sem ért véget! Íme, még néhány alapvetőnek tűnő ismeret, melyek mögött pletykák, vagy félreértelmezett tények állnak.

 

A natúr nem allergizál

Logikus érvelésnek tűnik, hogy a vegyi úton előállított alapanyagokkal nehezebben barátkozik meg az emberi szervezet, s látszólag megannyi bizonyítékot is találhatunk erre: a szintetikus tartósítószerek, színezékek és illatanyagok sokaknál okoznak bőrirritációt, rosszabb esetben akár súlyos kiütéseket vagy allergiás reakciókat. A problémát súlyosbíthatja, hogy az emberi szervezetnek időre van szüksége, hogy kialakítsa a természetes védekezőképességét az új hatásokkal szemben, így ezek hosszú távon okozhatnak fejfájást a felhasználóknak.

Ám ebből még korántsem következik, hogy a csakis természetes alapanyagokból összeállított kozmetikai termékek nem okozhatnak allergiás tüneteket. Gondoljunk csak bele! Világszerte az egyik leggyakoribb (étkezési) allergia a mogyoróallergia, pedig tökéletesen natúr dologról beszélhetünk! Sokak életét keserítik meg a pollenek, olajok, hiába a természet ajándékai mások számára. Így hát egy natúrkozmetikum éppúgy okozhat allergiás tüneteket, mint szintetikus társai. Fontos, hogy mindig, minden kozmetikai szer esetében elolvassuk az INCI-t (International Nomenclature of Cosmetic Ingredients), melyben minden egyes összetevőt kötelesek feltüntetni a gyártók, így ha tudjuk, hogy valami irritációt okoz, akkor megelőzhetjük a bajt!

 

Nem jó az illatuk

Tény, hogy nehéz versenybe szállni a mesterséges illatanyagok intenzitásával. Az átlag kozmetikai termékek és a natúrkozmetikumok között érezhető az eltérés, hiszen előbbiekben megannyi „illatfokozót” találhatunk. Ám a természetes alapanyagok között is felfedezhetünk kimondottan illatos illóolajokat, ezek pedig – bár lehet, hogy kevésbé erőteljesek – hosszabb távon is megőrzik illatukat a bőrön.

Ugyanakkor az igazán érzékeny bőrre kifejlesztett termékek gyakran még ezeket az összetevőket is nélkülözik, hiszen sokszor épp ezek okozzák a natúrkozmetikumok által kiváltott bőrirritációt. A Soins Natúrkozmetikumok előállításakor figyelünk rá, hogy ne pusztán a bőrödet, de az orrodat is kényeztessük, így nem kell félned attól, hogy a természetes bőrápolás kellemetlen szaggal párosulna.

 

A natúr csak drágább lehet

Egy natúrkozmetikum körületkintő hozzállást, odafigyelést és sok munkát igényel, és ennek természetesen ára van. Ám ha jobban belegondolunk, a legdrágább luxustermékek jelentős része nem natúr! Ezeknél a legnagyobb költség sok esetben maga a marketing, nem az előállítás, így legtöbbször pusztán a márkát kell megfizetni, ez pedig nem arányos a termék minőségével.

A tudatos vásárlóvá válás első lépése pedig az, ha felismerjük, hosszú távon a nagyon olcsó dolgok sokkal drágábbá válnak! Ha ár-érték arányban megfelelő kozmetikumot vásárolunk, azért a bőrünk is hálás lesz, és nem kell újra és újra nagy összegeket kidobnunk az ablakon a szinte észrevehetetlen eredmény érdekében!


Oszd meg véleményed itt