Forró italok a hűvös őszben

Bár sokan nagy hívei a kávéknak, abban azért talán megegyezhetünk, hogy hűvösebb időjárásban sokkal jobban esik egy forró ital, mint egy kánikula járta nyári napon. Nem mindig kell azonban egy kávézóba ellátogatni egy finom italért, mi magunk is elkészíthetünk már-már varázslatosnak számító kreációkat, ehhez hoztunk most pár receptet!

 

Rumos-vajas kávé

Bár alapvetően nem vagyunk az alkohol rabjai, egy síelés vagy egy hosszú séta után már ősszel is kifejezetten jól esik egy rummal feldobott ital, lássuk is a receptet!

Hozzávalók:

  • egy kocka szobahőmérsékletű vaj
  • egy teáskanál barnacukor
  • 2 csapott teáskanál fahéj
  • 0,5  teáskanál kardamom
  • 0,5 teáskanál kurkuma
  • 0,5 teáskanál szerecsendió
  • egy csipet szegfűszeg
  • 1 evőkanál rum
  • 1 adag forró kávé
  • 1 evőkanál tejszín
  • ízlés szerint tejszínhab

 

Elkészítés:

A vajat, a barnacukrot egy kis edényben melegíteni kezdjük, majd hozzáadjuk a fűszereket, a kávét, a rumot, a tejszín és csinos bögrékbe öntjük. A végén pedig jöhet a díszítés, vagyis a tejszínhab.

 

Fehér forró csoki

Lépjünk most ki egy pillanatra a megszokásokból és dobjuk a hagyományos forró csokit:csináljunk egy fehér változatot! ( A recept 4 fő számára elég!)

 

Hozzávalók:

– 1 liter tej

– 200 gramm fehér csokoládé

– vanília aroma ízlés szerint

– barnacukor ízlés szerint

 

Elkészítés:

 

A csokoládét törjük darabokra, majd adjunk hozzá egy kevés tejet és kezdjük el alacsony lángon egy edényben melegíteni. Kevergessük folyamatosan, hiszen könnyen odakaphat. Ha már krém formája van az édességünknek finoman adagolva adjuk hozzá a maradék tejet, majd ízesítsük vaníliával és cukorral.

 

Kakaó extrákkal

Nemcsak a hagyományos forró csokitól “búcsúzunk”, hanem a hagyományos kakaótól, mutatjuk a felturbózott társát. 

 

Hozzávalók: 

3 dl tej 

1 evőkanál kakaópor

1 evőkanál nádcukor 

1 teáskanál fahéj

2 teáskanál nutella 

Tejszínhab

 

Elkészítés:

A tejet melegíteni kezdjük, ha már elég meleg, egy bögrébe kimerünk belőle négy evőkanállal. Ebben a bögrében oldjuk fel a kakaót, a fahéjat és a cukrot, a maradék forró tejbe csurgassuk bele a nutellát és a már elkészített a kakaós egyveleget. Ha csomómentes a folyadék öntsük csinos bögrébe és díszítsük tejszínhabbal.

 

Kurkumás tej

Manapság egyre inkább népszerűbb ital a kurkumás tej, hoztunk is hozzá egy szuper receptet!

Hozzávalók:

  • 400 ml tej
  • 1 teáskanák kurkuma
  • 1 csipet őrölt fekete bors
  • 0,5 teáskanál őrölt gyömbér
  • egy csipet fahéj
  • egy csipet kardamom
  • 1 teáskanál méz

 

Elkészítés:

A tejet melegítsük fel, majd keverjük jól el benne a hozzávalókat. Amilyen egyszerű, olyan finom, ráadásul szuper egészséges is!

 

Matcha zöld tea latte 

Szintén nagyon népszerű ital a zöld latte, nekünk pedig egy otthoni verzióra is van egy szuper receptünk!

Hozzávalók:

  • 2 dl tej
  • 1 kávéskanál matcha por
  • fél deci víz
  • 1 csipet fahéj
  • 1 teáskanál méz

 

Elkészítés:

A tejet alaposan felmelegítjük közben a matchat kikeverjük a vízzel. Ha már szép egységes, beleborítjuk a forró tejbe, hozzátesszük a mézet és habosra keverjük. Egy csipet fahéjjal tálaljuk.

 

Reméljük kedvet kaptatok egy kis “nassoláshoz” mi már a konyhában vagyunk, ráadásul egy pihentető pakolassal!

 


Leave your thought here